Cégeknek országszerte
Céges megrendelőinknek a listaárainkból minimum 10%, de létszámtól függően akár 30%-os kedvezményt biztosítunk, már 3 fő együttes jelentkezése esetén.
Igényeikhez alkalmazkodva rugalmas, egyedi képzési óratervet készítünk, hogy dolgozóikat a lehető legrövidebb időre kelljen nélkülözniük és kivenniük a termelésből.
Igény esetén céges megrendelőinknek kihelyezett tanfolyamot és vizsgát tudunk szervezni az ország egész területén, akár már 9-10 fő együttes részvétele esetén is.(A megrendelő által megjelölt helyen és időben.)
Mivel heti rendszerességgel 3-6 vizsgát szervezünk Budapesti, illetve Győri telephelyünkön, ezért megrendelőinknek lehetőségük van dolgozóikat akár egyesével, vagy kisebb csoportokban is a tanfolyamokra, vizsgákra beiratni. A kedvezményes árat ebben az esetben is garantáljuk!
Ügyfeleinknek tudhatunk több száz elégedett kis és középvállalkozást, valamint multinacionáli céget, állami és költségvetési szervezetet is.
Tekintse meg referenciáinkat, úgy véljük az önmagért beszél.
További szolgáltatásaink:
- Hétköznapra és hétvégére is választhatóak időpontok, mind a tanfolyamok, mind a vizsgák esetében.
- Dedikált kapcsolattartó
- Rugalmas regisztráció
- Sávos árengedmény, minél több a tanuló, annál több kedvezményt tudunk biztosítani
- Kihelyezett oktatás estén az oktatáson elkészítjük a szükséges fényképeket is, természetesen ingyen!